De írhattam volna halloumit is. Vagy fetát, vagy görög joghurttal töltött várárkot. Vagy bármit, ami a kolbásznál helyibb jellegzetesség. De „de”-vel nem kezdünk mondatot. Egyébként meg harminckét évesen amúgy is szülni kéne. Legalább harmadjára. Meg hát ugye házas se vagyok. És szégyelljem magam, amiért még jogsim sincs. Se házam, se kocsim, se befektetésem. Mégis mi…
Valamikor általános iskolás koromban még versekkel próbálkoztam. Volt egy, aminek a miért címet adtam. Sosem számoltam meg, hányszor szerepelt benne a miért szó maga, de úgy saccolom, nagyjából minden második az lehetett. Ma különösen erősen kísért az erőltetett rímek sora. Akkor még nehezebb volt szavakká formálnom a gondolatokat, az érzelmeket gondolatokká pedig egyenesen elképzelhetetlen. A…
A szokásos sípolás kíséretében lépek be a lépcsőházba; hallom, ahogy bezáródik mögöttem az ajtó. A lifthez lépve látom, ma nem egyedül utazom. Egy négy-öt éves forma kislány és az anyukája lesznek az útitársaim. Mire oda érek, a tizediket jelző gomb az anyai intelem ellenére már lilán világít a zöld tengerben. Megkérdezem beférek-e, majd gondosan helyet…
A főn tizenöt fokos meleget fújt a nyugati országrészbe. Igyekszem nem túlöltözni a decembert, ahogy gyerekkoromban megtanultam. Egy ideje sikerül finomhangolnom a saját túlféltésemet, de óvatlan pillanatokban még mindig alattomosan támad és a sállal ötvözött pufi dzsekinél is könyörtelenebbül fojtogat. Mélyen a szegycsontom alatt. Nagy levegő; de mintha sehogy sem férne el. Nem is fér.…
