Fehér por borította olajfák mentén emelkedtem négyszáz méterrel a tengerszint felé. Júniusi nap a Földközi-tenger közepén, a déli szél mégis a csontomig hatol. Húgom jut eszembe, aki biztosan fázna, de töredelmesen bevallom, valahol, gondolatban én is az esti forró zuhanyt és teát tervezgetem. A bőröm ragadni kezd a párától, a frissen mosott hajam illata sóval…
De írhattam volna halloumit is. Vagy fetát, vagy görög joghurttal töltött várárkot. Vagy bármit, ami a kolbásznál helyibb jellegzetesség. De „de”-vel nem kezdünk mondatot. Egyébként meg harminckét évesen amúgy is szülni kéne. Legalább harmadjára. Meg hát ugye házas se vagyok. És szégyelljem magam, amiért még jogsim sincs. Se házam, se kocsim, se befektetésem. Mégis mi…
A vízforraló ebben a pillanatban kapcsolt le. Reggelizni akartam, éhes vagyok, mégis az írást választom. Az jár a fejemben, hogy lehetek ennyire másmilyen, mint a pár héttel ezelőtti önmagam? Néhány perce egyes szám harmadik személyben jöttek a gondolatok. Ettől csak még távolibbnak tűnt minden, amit nem taszíthatok el magamtól, mert a dolog nyitja pontosan abban…
Törökülésben ülök a napsütötte szőnyegemen. Az ebéd utáni kajabébit a gyűrött pasztell rózsaszín ingem takarja, amibe kétszer is beleférnék, de a színe olyan jól illik a saját árnyalataimhoz, hogy valahányszor felveszem, azt érzem, a világ végezetéig ebben szeretnék élni. Aztán valahogy mindig visszakerül a szekrénybe. Elképzelem, hogy egész nap ebben az ingben parádézom. Ebben mosogatok,…
A kedvenc fekete bodym háta csurom víz lett az izzadtságtól. Abban a percben vert le, amikor a saját világnézetem szerinti gondolatokat hangosan is kimondtam egy helyzetben, ahol ez nem volt konvencionális. Nem lettem szimpatikus. Szemrebbenésekből leszűrtem a pillanatot, amikor elvágtam magam, mégsem bánom. A metróaluljáró felé tartva egy üvegfelület biztosított róla, még egyben vagyok, bár,…
Vettem egy farmert a Vinteden. A sok eredménytelen bolti próbálkozás után úgy voltam vele, egye fene, a lány lemérte nekem, centik alapján jónak tűnik, hátha pont a vakrandi jön be. Nem jött. Derékban kétszer beleférnék, csípőben szűk, bizonyos területeit a sivatag irigyelné, a hossza pedig … mintha csak rám öntötték volna. Még mielőtt kamasz koromban…
A blogom valaha volt legolvasottabb cikke a Néma gyereknek, amit anno, a némileg kattintásvadász „Öt hónapja, hogy felmondtam és, a nagy szavak kedvéért, új életet kezdtem.” gondolattal promóztam. Van egy erős marketinges vénám, nem lepett meg, hogy erre haraptak legtöbben. A szenzáció sejtelme, hogy végre mindenki megtudhatja a titkokat, választ kaphat a kérdésekre, amiket szemtől…
Valamikor általános iskolás koromban még versekkel próbálkoztam. Volt egy, aminek a miért címet adtam. Sosem számoltam meg, hányszor szerepelt benne a miért szó maga, de úgy saccolom, nagyjából minden második az lehetett. Ma különösen erősen kísért az erőltetett rímek sora. Akkor még nehezebb volt szavakká formálnom a gondolatokat, az érzelmeket gondolatokká pedig egyenesen elképzelhetetlen. A…
A késői pirkadat monokrómjának ólmos szemhéjai mögül pásztázom a testem. A párnát, amit öleltem, valamikor hajnal négy körül hagyta hátra a bensőmben lomtalanító dac. Fáradhatatlanul dolgozott a sötétben, én pedig ilyenkor szeretem leginkább, mert értelem nélkül bízhatom rá magam. Szabadon teheti a dolgát; a lakás különböző pontjain heverő kupacokkal reggel is ráérek foglalkozni. Van az…
Csak engedd el – olyan ez, mint halottnak a csók. Mint döglött lovon a patkó. Szarnak egy pofon. Leszaromnak a tabletta. Utóbbit csak én találtam ki. Ilyet ne keress a közmondások jegyzékében. Azt hisszük, ez a … nevezzük jótanácsnak, valamiféle világmegváltó varázsmondat, éppen ezért, ha kell, ha nem, puffogtatjuk. Nem ítélkezem, én sem vagyok különb.…
