Törökülésben ülök a napsütötte szőnyegemen. Az ebéd utáni kajabébit a gyűrött pasztell rózsaszín ingem takarja, amibe kétszer is beleférnék, de a színe olyan jól illik a saját árnyalataimhoz, hogy valahányszor felveszem, azt érzem, a világ végezetéig ebben szeretnék élni. Aztán valahogy mindig visszakerül a szekrénybe. Elképzelem, hogy egész nap ebben az ingben parádézom. Ebben mosogatok,…
A kedvenc fekete bodym háta csurom víz lett az izzadtságtól. Abban a percben vert le, amikor a saját világnézetem szerinti gondolatokat hangosan is kimondtam egy helyzetben, ahol ez nem volt konvencionális. Nem lettem szimpatikus. Szemrebbenésekből leszűrtem a pillanatot, amikor elvágtam magam, mégsem bánom. A metróaluljáró felé tartva egy üvegfelület biztosított róla, még egyben vagyok, bár,…
Vettem egy farmert a Vinteden. A sok eredménytelen bolti próbálkozás után úgy voltam vele, egye fene, a lány lemérte nekem, centik alapján jónak tűnik, hátha pont a vakrandi jön be. Nem jött. Derékban kétszer beleférnék, csípőben szűk, bizonyos területeit a sivatag irigyelné, a hossza pedig … mintha csak rám öntötték volna. Még mielőtt kamasz koromban…
A blogom valaha volt legolvasottabb cikke a Néma gyereknek, amit anno, a némileg kattintásvadász „Öt hónapja, hogy felmondtam és, a nagy szavak kedvéért, új életet kezdtem.” gondolattal promóztam. Van egy erős marketinges vénám, nem lepett meg, hogy erre haraptak legtöbben. A szenzáció sejtelme, hogy végre mindenki megtudhatja a titkokat, választ kaphat a kérdésekre, amiket szemtől…
Felnőtt éveimre alapbeállításommá vált, hogy a világot is elcipeljem a hátamon egyedül. Tíz emberből minimum nyolc pedig valószínűleg félszeg, alig látható fejbiccentéssel, némán bólogatva ért egyet az első mondatot olvasva. Mindannyiunknál saját korai tapasztalataink vetették a túlfüggetlenedés melegágyát, a kis csemeték önálló ültetgetése és nevelgetése viszont egy ponton észrevétlenül vált a saját alattomos mindennapi tevékenységi…
Meg a francokat. Nincs minden rosszban jó. De leginkább, kit érdekel a jó keresése, amikor éppen összeszakad az ember mellkasa, kiszakad a szíve, földbe gyökerezik a lába, mozdulni sem bír a fájdalomtól? És miért is kéne mindig a jót keresni? Miért is ne lehetne belátni, ha egy helyzet rothadó őrlőfogakkal rágott meg és köpött ki,…
Egyébként mi a baj a szamarakkal? Tényleg nem értem. Minden esetre abban egész gyerekkoromban biztos voltam, hogy eggyel sem szeretném azonosítani magam. Figyi, rágugliztam és a wikipédia magyar parlagi szamár szócikke szerint a helyzet nem tragikus: „Intelligens állat, jól idomítható, emellett igénytelen, szívós, hosszú élettartamú és békés természetű.” Linkelném, de a roppant kreatív „szamár tulajdonságai”…
