De írhattam volna halloumit is. Vagy fetát, vagy görög joghurttal töltött várárkot. Vagy bármit, ami a kolbásznál helyibb jellegzetesség. De „de”-vel nem kezdünk mondatot. Egyébként meg harminckét évesen amúgy is szülni kéne. Legalább harmadjára. Meg hát ugye házas se vagyok. És szégyelljem magam, amiért még jogsim sincs. Se házam, se kocsim, se befektetésem. Mégis mi…
A kedvenc fekete bodym háta csurom víz lett az izzadtságtól. Abban a percben vert le, amikor a saját világnézetem szerinti gondolatokat hangosan is kimondtam egy helyzetben, ahol ez nem volt konvencionális. Nem lettem szimpatikus. Szemrebbenésekből leszűrtem a pillanatot, amikor elvágtam magam, mégsem bánom. A metróaluljáró felé tartva egy üvegfelület biztosított róla, még egyben vagyok, bár,…
A blogom valaha volt legolvasottabb cikke a Néma gyereknek, amit anno, a némileg kattintásvadász „Öt hónapja, hogy felmondtam és, a nagy szavak kedvéért, új életet kezdtem.” gondolattal promóztam. Van egy erős marketinges vénám, nem lepett meg, hogy erre haraptak legtöbben. A szenzáció sejtelme, hogy végre mindenki megtudhatja a titkokat, választ kaphat a kérdésekre, amiket szemtől…
A késői pirkadat monokrómjának ólmos szemhéjai mögül pásztázom a testem. A párnát, amit öleltem, valamikor hajnal négy körül hagyta hátra a bensőmben lomtalanító dac. Fáradhatatlanul dolgozott a sötétben, én pedig ilyenkor szeretem leginkább, mert értelem nélkül bízhatom rá magam. Szabadon teheti a dolgát; a lakás különböző pontjain heverő kupacokkal reggel is ráérek foglalkozni. Van az…
