Nem múlik

A teljesebb élmény érdekében, úgy döntöttem, mostantól az aktuális bejegyzés megírásának háttérzenéjét is ajánlom olvasáshoz. Mielőtt olvasni kezdesz, katt a linkre kis hangulati megalapozáshoz és ezzel együtt olvasd: Whiplash – The Night Lands

Napon száradt ágynemű illata szivárogja tele a szobát. Ez a tér egyetlen látható töltőanyaga a kedves rumli mellett, amit napok óta sokkal kevésbé van kedvem elpakolni, mint igen. Meg én és a kedvenc otthoni hőségszettem, amit csak túl érzékletesen tudnék ábrázolni, ezért most inkább nem teszem.

Most már igazán írhatnék valami vidámat is, mert állítólag minden blogbejegyzésem olyan depresszív. Amúgy kicsit tényleg. Sokat gondolkodtam már rajta, miért olyan komoly az írói hangom, aztán ma a könyvem egy részletét visszaolvasva rájöttem, nem az, csak az itteni írások eddig leginkább olyan témákat boncolgattak, amik inkább nehezek, mint nem. Egyszer viszont tutira bejátszom majd, hogy random pörgős számokra olvasom a legszívszaggatóbb írásaimat; meglátjuk, úgy mit adnak. A címe mondjuk ennek is kicsit alantasan tagadó. Közben meg mit sem sejt arról, hogy örömteli dolgok hozzák életre.

Kis lépés bárkinek, nagy lépés nekem, hogy az utóbbi időben fontos idézőjeleket hagyott hátra a személyiségem. Mint állások, amikkel túl kicsiben játszottam; kapcsolatok, amik alantasan, belülről szúrtak, akkor is, ha az okokat nem minden esetben értem. Mások, amikben mindent értek, de ettől nem kevésbé fájdalmas, hogy a szálak nem értek össze. Idézőjelek az író vagy a regény kifejezések mellől, amiket mára egyre kisebb fintorral és egyre nagyobb magabiztossággal említek magammal egy mondatban. Vagy a melltartó – az is rohadt kényelmetlen volt már. Merénylet a női társadalom ellen.

Persze, azért még tudok konvencionálisan viselkedni. Más kérdés, hogy a saját életemben soha többé nem akarok, ha ez azzal jár, hogy magamból, az értékeimből vagy a valódi, mindig is a mélyben nyugvó vágyaimból ésszerű kereteken túl bármennyit is alább kelljen adjak. Mert bár késett, nem múlt, hogy mindig is írni akartam. Ahogy az a tudat sem, hogy dolgom van mentálhigiéné vonalon, és ez lassan eléri a pontot, ahol nem csak a saját önismereti utamat jelenti, hanem, hogy az a fajta rálátás és készségrendszer, amivel a témához állok, másoknak is segítség lesz. Mindkét hívás túl rég óta élt bennem meghallatlanul. Ideje meglovagolnom a hullámot, ahol most már teljes szívvel és önazonossággal hiszem, erre van dolgom. Szörfözni még mindig nem tanultam meg, a fentiekben viszont megingathatatlanul biztos vagyok.

Szóval író, és képződőben lévő mentálhigiénés szakember vagyok. Csak ezt akartam megosztani. Csókolom, megérkeztem. … Azért ha valaki tud valami relatív jól fizető, nem lélekölő állásról, az még mindig jól jönne.