Minden kezdet nehéz

Felbontani egy doboz pisztáciás Lindt bonbont; elkölteni a havi fizetést; elkezdeni egy új, szuper trendi sorozat első évadát, amin manapság mindenki csüng; kora reggeli első mozdulatként a telefonod után nyúlni; belekortyolni a reggeli első kávéba. Tessék, kapásból öt dolog, ami nem nehéz. Klisé megcáfolva, köszönöm a figyelmet! Persze, ennyivel nem úszható meg a dolog.

Különösképpen, mivel nem is az a célom, hogy mindenféle bevett szófordulatot alapjaiban tiporjak a sárba. Bírom is őket, emellett, a blog elsődleges célja, hogy megkérdőjelezzen, mögé nézzen, árnyaljon ezeken az unásig ismételt mondatokon. Hogy kimondja, amit valamilyen letudásféle örökség generációk óta párszavasokban próbál megrendíthetetlen igazságként tovább adni. De legfőképpen, hogy elgondolkodtassa az olvasót, neki, személyesen mi mindent jelenthet még egy-egy itt felbukkanó, alapvetően jó szándékú, kiüresedett frázis.

Bevallom, a cikk kezdőmondatain percekig a fejemből kinézve gondolkodtam. Egészen nehezen sikerült összegyűjtenem ezt a pár olyan, potenciálisan kellemes dolgot, amikbe legalább elképzelés szintjén bármikor ösztönös lendülettel tudtam volna belevágni. (A pisztáciás bonbon határozottan nem tartozott a személyes szinten hipotetikus gondolatok közé.) A címben szereplő bicskanyitogató mondat elhangzását azonban általában nem is hasonló élethelyzetek provokálják. Kihívást jelentő, újdonságokkal átszőtt, nehézségekkel tarkított események sorozata annál inkább. Ezek viszont pontosan olyan helyzetek, amikben a nehézség elismerése önmagában semmilyen szinten sem segítség, de leszek olyan merész és beleállok: valójában, néha még együttérzésnek is alig mondható. Azt hiszem, az olvasók felét ezen a ponton veszítettem el. De ha mégsem sértődtél vérig, és még mindig olvasol, had meséljem el, veled együtt én is megszámlálhatatlan alkalommal éltem már ezzel a közhellyel. Mert van egy nagyon szűk keresztmetszet, amikor egyszerűen nem tudok mást mondani. És olyan is van. amikor energiám nem jut többre, de ha így van, az is teljesen rendben van, mert üres kancsóból nem lehet tölteni. Minden ezektől eltérő helyzetben viszont igyekszem annyit adni, amiről úgy érzem, fordított helyzetben nekem is jól esne.

Korábban valószínűleg teljes értékű vigasztalásként mondogattam: minden kezdet nehéz. Alaposabban megvizsgálva mégis látom, minden jó szándék ellenére ez a pár szó szinte utasításként üzenheti másoknak: ”nincs jogod megélni, amit érzel. A nehézség a változás velejárója, mindenki átéli, mindenki tapasztalta, állj szépen a sorba, idővel megszokod, és nem lesz nehéz.”

Mára, kicsit kifinomultabb kommunikációs eszköztárral operálva, általában a sokadik mondatom, de ha a monológ elején kap is helyet, azonnal követi néhány további, amikben igyekszem kifejteni az adott helyzet lehetőségeit, különlegességét, esetleg szépségeit is. Főleg azokat, amiket a helyzet főszereplője a körülötte tornyosuló megoldandó feladatok árnyékában talán kicsit nehezebben lát meg. Ez még mindig súrolhatná a toxikus pozitivitás határait, de itt jön képbe az a fajta nüansz, amivel nem csak tételesen felsorolom a dolgok pozitív oldalait, hanem tényleg empátiával és valódi odaadással próbálom meg emlékeztetni a másikat arra, mennyire sokat tesz, esetleg tett a helyzetért, annak előremozdításáért, a saját fejlődéséért. Adott helyzetben esetleg igyekszem rávilágítani az elért eredményeire, és biztosítom róla, ha szüksége van rám, elérhető vagyok számára.

A kezdetek lehetnek nehezek. Megtanulni egy új nyelvet, elkezdeni edzeni, nekiülni a szakdolgozatnak, leküzdeni a víziszonyodat, felmondani és új munkahelyet keresni, elköltözni, összerakni magad egy szakítás után, újra megtanulni élni egy fontos személy elveszítését követően – egyszerűen nem lehet könnyű, sőt, valójában iszonyatosan nehéz. Egyben óriási fejlődési lehetőség is. Ér viszont megállni és ordítani. Ér dühösnek lenni, amiért a nulláról kell újrakezdened. Értetlenül, összezsugorodva állni a zavarodottságban, amikor biztosnak hitt pontokat radíroz ki az élet és szaggatottá válik az egyenes. Haragudni a világra, amiért neked meredek sziklafalat kell másznod, míg mások a drótkötélpálya kilátásában gyönyörködve jutnak a magasba. Meginogni és elbizonytalanodni a saját döntéseidet illetően. Úgy érezni, sosem leszel már a régi…mert nem is leszel. Minden kezdet változás, és van, hogy a változás nehéz. Mindenkinek máshogy nehéz. De ha van kapaszkodó, ami felé lehet és ha mersz nyúlni; ha megfelelően tapad a túracipő, az új kezdet talán nem is mindig olyan elviselhetetlenül nehéz. Éppen ezért igyekszem gondosan megválogatni a kapaszkodóimat.