Gazdálkodj okosan

A teljesebb élmény érdekében, úgy döntöttem, mostantól az aktuális bejegyzés megírásának háttérzenéjét is ajánlom olvasáshoz. Mielőtt olvasni kezdesz, katt a linkre kis hangulati megalapozáshoz és ezzel együtt olvasd: Someting’s Got a Hold on Me – Etta James

Éjszaka lehűlt a levegő. Az eső és a szél hangjára is felkeltem. Aztán arra ébredtem, hogy megint az összes párnát kipakoltam a fejem alól, a hajam madárfészekké változott, és vakít a fény, mert a redőnyömet továbbra sem szoktam lehúzni. Meg, hogy korog a gyomrom. Ez a hang a standard ébresztőórám.

Egy hete pakolok. Folyton selejtezek, rendszerezek, teszek-veszek, eladok, rendezgetek. Ez a késztetés a napokban egészen odáig fajult, hogy a teljes lakásomat felfordítva végül a bútoraimat is átrendeztem. Valójában mindig is imádtam az ilyesmit. Nem tudom, említettem-e már, de gyerekkoromban lakberendező (is) szerettem volna lenni. Bár a nővéremmel közös szobánk volt, nem telt el úgy egyetlen hónap sem, hogy ne akasztottam volna legalább az egyik ágyam mellett lógó képet egy másik helyére, és fordítva. Vagy ne lógattam volna könnyed sálakat az ágyam felé a polcom és egy közeli képkeret sarka közé erősítve, mama legnagyobb örömére. Sosem értette, „minek oda az a firhang”.

Mai szemmel én is megmosolyogtatónak látom, közben mégsem. Ezzel együtt éppen azon töröm a fejem, hogy fogok a kiszuperált függönyömből baldachint tákolni az ágyam felé, amint megérkezik az új. Azt hiszem, van, ami nem változik, az eszköztáram mára viszont jelentősen kifinomultabb. Ha belegondolok, pontosan emiatt vágytam mindig is a felnőttlétre. A játék ugyanaz, csak a színes-számos papírdarabokon most már nem csak kamu életbiztosítást, vagy pingpong asztalt, esetleg kerékpárt, hanem valódi dolgokat vehetek. Már ha sikerül okosan gazdálkodnom, ami jelenleg, munkanélküliként eléggé ironikus, de rajta vagyok az ügyön; rájöttem, hol szeret a cápa.

Rossz nyelvek most azt mondhatnák, jó dolgomban azt sem tudom, mit csináljak a rengeteg szabadidőmmel; biztos ezért a nagy rendezkedés. Ezeket a nyelveket még mindig nem sikerült teljesen kikapcsolnom a fejemben, mert a külvilág egy része tényleg ilyen; hallom. Valójában viszont aki nem tud megérteni, az sosem fog, és ezzel is tökéletes békében tudok élni. Azt is sokan kérdezik, mégis mivel telik egy napom, nem unatkozom? De egyetlen egy olyan napot sem tudnék felidézni, ami unalmasan telik, mert folyton ügyködöm valamin. Ma például a törölközőimet fogom hengerekbe hajtogatni és felcserélem a helyüket a kozmetikumaimmal, amivel kétszer annyi helyem lesz a szekrényekben, amit egyelőre nem is tudok majd kitölteni. Mostanra több szekrényem fele üresen kong és ettől borzasztóan jól érzem magam. Segít fellélegezni.

Beleásni magam a szekrényeimbe a legjobb dolog, amit a temérdek szabadidőmmel tehetek. Nem elsőbálozó szelektáló vagyok, mégis azt tapasztalom, hogy idővel egyre könnyebben és magabiztosabban hámozok le magamról mindenféle olyan réteget, amivel kinőttük egymást. Elképesztő határozottsággal pakolok szatyrokba mindent, amire már nincs szükségem vagy többé nem illik hozzám. A helyükre olyan karakteres darabok kerülnek, amikről korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy bevállaljam őket, de pár hete megfogadtam, hogy többé nem játszom kicsiben. Azt hiszem, végül a környezetem is elkezdett összeérni ezzel a belső bizonyossággal és elhatározással. A buborékfej Einstein szobrom és a dédmamámtól kapott biblia egy polcom mondjuk kevésbé értik egymást. De a dolog számomra roppant kielégítő fanyar mivolta mellett a színkombináció az oka mindennek. Hát tehetek én róla, hogy zöld borítóba lett csomagolva az a biblia? A lakásomat szépen lassan átjáró önazonossággal a szobanövényeim száma is egyenes arányban növekszik. Ideje lenne beszereznem egy utónévkönyvet is, ha mindegyiküknek méltó nevet szeretnék adni. Nyugi, a macskákig azért még van egy-két jó évem. Ezzel a nagy átrendezéssel egyetlen dolog viszont biztos: több terem lett táncolni.