Csak szorítsd össze a fogad…

… mondta anyukád minden egyes vérvételkor gyerekkorodban, amikor még nem tudtad, hogy nincs mitől félned és az apró tűszúrás a kanyarban sincs más fájdalmakhoz képest. Aztán egy reggel felkeltél és az első szembejövő hír szerint a narancsfejű nagyúr az éjszaka folyamán torpedót játszott egy olyan makettasztalon, ami nem is az övé. Minden higgadtságod ellenére egy másik testtájad szorul össze. Nyugalom, a gyomorról beszélek, de ki mire asszociál, ugyebár. A reggel Cipruson ér, te pedig megérzed, mit is jelent közel lenni a tűzhöz. Még ha ez otthoni viszonylatban általában kellemesebb hozadékokkal jár is. De téged nem olyan fából faragtak. Hála az égnek.

A fenti kis esettanulmány csak hab a tortán, de a cseresznye sem maradt le, amiről pedig újra kiderült, bár vágytál rá, nagy eséllyel továbbra is éretlen. A világod egy gondosan válogatott, imádni való karakterekkel színezett abszurd színdarab egy víz fölött terjeszkedő, apró deszkaszínpadon, aminek tartócölöpeit csak a hited támasztja. Rajta állva mégis hajlandó vagy becsukott szemmel kitárni a karjaidat és engedni a hullámok sodrásának, tudva, csakis magad felett van hatalmad.

Önmagad legkeményebb képviseletét követelő helyzetekben állsz helyt nap nap után, amit csak kevesen éreznek át sejtszinten, éppen ezért megtanultad redukálni a közönséged. Megkérdőjelezésnek ezen a ponton nem jut már tér; az a zsák kiürült. Szeretetnek annál inkább, persze csak ha oda-vissza befogadható.

Korábban mindettől azonnal elmenekültem volna, mára a menekülés vált rémálommá. Hetente egyszer, menetrend szerint egy óra harminckor, levegő után kapkodva. Állok hát tovább a bátorságomban nem kitérve semmilyen lövedék elől, mert mára olyan stabil erőtér vesz körül, ami elől önmagától tér ki minden, ami összeférhetetlen. Létezem tovább a káosz közepén, rendíthetetlenül. Régen a forgószél voltam; mára a szeme. Közben egyetlen dolgot várok: az esti műszakváltást, amikor az éjszakás kollégám köszönés helyett egy pornófilmekből ismerős „oh yes” felkiáltással üdvözöl. Tegnap megkérdeztem, miért mondja mindig ezt? A válasza: mert boldoggá teszi az embereket.

– „OH YEEEESSSS” – hangzott az újabb fejhangú szólam – Látod? Mosolyogsz!

És széles vigyorral az arcomon csak helyeselni tudtam, mert valójában, tényleg ennyire egyszerű.

De amúgy meg ki néz pornót, ugyebár…