A szokásos sípolás kíséretében lépek be a lépcsőházba; hallom, ahogy bezáródik mögöttem az ajtó. A lifthez lépve látom, ma nem egyedül utazom. Egy négy-öt éves forma kislány és az anyukája lesznek az útitársaim. Mire oda érek, a tizediket jelző gomb az anyai intelem ellenére már lilán világít a zöld tengerben. Megkérdezem beférek-e, majd gondosan helyet…
Felnőtt éveimre alapbeállításommá vált, hogy a világot is elcipeljem a hátamon egyedül. Tíz emberből minimum nyolc pedig valószínűleg félszeg, alig látható fejbiccentéssel, némán bólogatva ért egyet az első mondatot olvasva. Mindannyiunknál saját korai tapasztalataink vetették a túlfüggetlenedés melegágyát, a kis csemeték önálló ültetgetése és nevelgetése viszont egy ponton észrevétlenül vált a saját alattomos mindennapi tevékenységi…
Az imént fejemben kiforrott cím hosszú percek óta követeli, hogy írjak. Az elmélet is megvan, mégis bambán ülök a kurzor felett és próbálok rájönni, hogyan is kezdhetnék bele. Tegnap a szokásoshoz képest is sokkal jobban idegesített a tűzijáték. Főleg az a nagyjából negyedórás parádé, amit közvetlenül az ablakom alatt nyomattak, és amelyik hatására tizenöt percre…
Valaki szerint régen minden jobb volt, mások szerint régen is így volt. Akad, aki ragaszkodik a gondolathoz, hogy a vér nem válik vízzé. De ez utóbbit majd egy másik bejegyzésben fejtegetem. Én azt gondolom, a memória jótékony és trükkös jószág. Emellett, hogy mindhárom igaz lehet egyidejűleg. Túl sok szálon lógnak egyszerre a gondolataim, amiket igyekszem…
A főn tizenöt fokos meleget fújt a nyugati országrészbe. Igyekszem nem túlöltözni a decembert, ahogy gyerekkoromban megtanultam. Egy ideje sikerül finomhangolnom a saját túlféltésemet, de óvatlan pillanatokban még mindig alattomosan támad és a sállal ötvözött pufi dzsekinél is könyörtelenebbül fojtogat. Mélyen a szegycsontom alatt. Nagy levegő; de mintha sehogy sem férne el. Nem is fér.…
Ha valaki megkérdezi, szoktam-e horror filmeket nézni, egy ideje jól körvonalazott válaszként hangoztatom, van elég szörnyűség a világban, nincs rá szükségem, hogy pluszban is rettegést generáljak magam körül. Mondom ezt úgy, hogy szerencsére soha nem ért nagy T-betűs trauma életemben. Legalábbis nem közvetlenül. Sosem tudnám viszont elbagatellizálni sem magam, sem mások nehézségeit. Ennél pedig csak…
Meg a francokat. Nincs minden rosszban jó. De leginkább, kit érdekel a jó keresése, amikor éppen összeszakad az ember mellkasa, kiszakad a szíve, földbe gyökerezik a lába, mozdulni sem bír a fájdalomtól? És miért is kéne mindig a jót keresni? Miért is ne lehetne belátni, ha egy helyzet rothadó őrlőfogakkal rágott meg és köpött ki,…
A reggel óta bevetetlen ágyam mellett kuporgok. A fehér háttér előtt villogó kurzor tétován pislog vissza rám a késő őszi naplemente narancsos árnyalatainak félhomályából. Sietősen indult a reggel. Valahol meg kellett húzni egy határt a fontossági sorrendben és a szokásos kötelezettségek előtt én egy pillanatra magamat és a felfrissülést választottam. Különösen, mivel a ma reggeli…
A kijelzőn üzenet: készüléke harminc másodperc múlva kikapcsol. Én pedig fejvesztve kutatok a töltőm után, miközben iróniával túlfűtött gondolatként fut át az agyamon, vajon a saját feltöltődésemről miért nem sikerül néha ennyire kétségbeesett igyekezettel gondoskodnom? Két másodperccel az idő lejárta előtt sikerül csatlakoztatnom. A mai nap is tele van sikerélményekkel. A gondolat persze velem marad,…
A mai egy nagyon kedves szombat reggel. Lassan ébredeztem a nappal, és próbáltam visszaemlékezni az álomfoszlányaimra. Nyújtózkodás közben kitapintottan magam mellett a naplómat, amit az esti hirtelen elálmosodás velem altatott. Megsimogattam, mert annyira hálás vagyok érte. Újabb nyújtózkodás közben, már felülve igyekeztem letapogatni a testemben való jelenlétem. Kissé ólmos, izomlázas tagokkal vonszoltam ki magam a…
