Azért, mert azt mondtam

A teljesebb élmény érdekében, úgy döntöttem, mostantól az aktuális bejegyzés megírásának háttérzenéjét is ajánlom olvasáshoz. Mielőtt olvasni kezdesz, katt a linkre kis hangulati megalapozáshoz és ezzel együtt olvasd: Back from the Fire – Gold Brother
Nyolc műbőr forgószék terpeszkedik pöffeszkedve a tárgyalóasztal körül, de a játékban csak egy embernek és a vállalatnak jut hely. Üres papírlap susog az asztalon; a toll halkan koppan mellette a szétnyíló hüvelyk és mutatóujjak közül. Szemkontaktus.
Mik voltak az elvárásaim – kérdezi a szócső, ami ellen háromszáz idegsejttel indultam csatába. A toll elemelkedik. Szinte látom, ahogy a golyós fej miliméterpontos szerkezete maga is hitetlenkedve vési a papírlapra azt az egy szót, amin a következő fél órában lovagolunk a naplementében. Ja, nemide.
A türelmem a tizedik perc környékén kezd elveszni a sistergő csend súlyában. De mit tudhatok én, hiszen tapasztalatlan vagyok. Belül forrongok, mialatt magabiztosan hátradőlve várom, vajon meddig húzódik a műsor. Csakhogy én erre az elődásra a kelleténél többször kaptam már ajándékjegyet. Minden egyes alkalommal tiszteletemet tettem, most viszont úgy döntök, magam felé nyújtom ugyanezt.
Fél óra körül járhatunk a cizellált, ártatlannak tűnő kioktatásidőben, amikor úgy döntök, emlékeztető kürtöt fújok a találkozó eredeti célját illetően. Egy hét után, azt hiszem ideje választ fésülnünk az összegubancolódott szálak közé. Újabb tíz perces vágtában jutunk el a nem-ig, ami a továbbiakban mindkettőnk sorsát megpecsételi. Teljes belső békével veszem tudomásul. Elvégre egy hete elértem a dörzspapír azon pontját, amivel az eredeti kérésemből a maradásom feltételét csiszoltam.
Az út innentől szétválik. Hamuban sült pogácsa helyett kéretlen tanács és a jövőmet illető jóindulatba álcázott jóslat is érkezik a tarsolyomba. Ez az a pont, ahol a mindvégig dübörgő szívem és higgadt elmém megfigyelő álláspontból változatlanul tiszteletteljes, de karakán, megtörhetetlen egységként törnek előre, hogy közöljék, személyeskedésnek nincs helye, a beszélgetést részemről lezártnak tekintem.
Forgószékemmel hátra rugaszkodva állok fel; a lábaim ezúzzal nem remegnek. A hivatalos felmondásom már koradélután bekészítettem. Pár mondat és egy műholdkapcsolat választ el, hogy az álláspontom véglegesítsem. Aznap nem egy ember került új magasságokba a világűrben. Én mondjuk kicsit hamarabb visszapattantam.
A postairón piros végével húztam éles határokat magamért az elmúlt időszakban. Be kell látnom, hogy ez mostanra határozottan jól megy. Ideje elkezdenem árnyalni őket.
Hozzászólnál?